Alapszabály, hogy az a szülő, akinél a gyermek lakik, természetben, a külön élő szülő pedig elsősorban pénzben biztosítja a tartást, a tartásdíj összegében pedig a felek szabadon megállapodhatnak - a bíróság csak akkor dönt, ha a felek egymással nem jutnak dűlőre ebben a kérdésben.

A jogszabály szerint a külön élő szülő jövedelme 15-25 százalékának megfelelő összeg lehet a tartásdíj mértéke, de a bíróság ez alapján egy fix összegű tartásdíjat fog megállapítani az összes körülmény gondos mérlegelését követően. Elsősorban a következőket veszi figyelembe a bíróság:

• a gyermek indokolt szükségletei (ezt a gondozó szülőnek kell bizonyítania)
• a szülők tényleges jövedelmi és vagyoni viszonyai 
• a szülők háztartásában eltartott más (saját vagy mostoha) gyermekek száma
• a gyermek saját jövedelme, ha van ilyen
• a gyermek után járó szociális juttatások.

Több gyermek esetén, az összes tartási igény a gyakorlat szerint nem haladhatja meg a tartásra kötelezett jövedelmének 50 százalékát. 

A különélő szülőnek a gyermek valós igényeinek megfelelően, egy átlagos színvonalú tartásdíjat kell fizetnie, a lehetőségekhez mérten figyelemmel a gyermek korábbi életszínvonalára. Ami az indokolt és ésszerű költségeket illeti, arra kell tekintettel lenni, hogy milyen költségek merülnek fel a gyermek vonatkozásában a felelős, józan életvitel mellett. Ilyen költségek a lakhatás, az iskoláztatás, az egészségügyi ellátás, ruházkodás, élelmezés, és a szabadidő  tartalmas eltöltésének költségei.