Nem hibást keresünk, hanem megoldást.

"Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, amivel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött." (Wass Albert")

A mediáció a megoldás-orientált embereknek való, akik nem ragadnak le a problémáknál, hanem azt keresik, mi működik nekik - és mindenki másnak. 

Konfliktushelyzetben a felek érdeke legtöbbször nem csupán a vita rendezése, hanem a felek közti kommunikáció helyreállítása, a jövőbeni kapcsolat fenntartása, különösen, ha közös gyermekek vannak. 

A mediáció egy alternatív vitarendezési eljárás, amely során a felek mérlegelik, hogy milyen döntést hozna ügyükben a bíró, és ehhez képest mi az a "jó kompromisszum", amit ők maguk már most meg tudnának hozni, úgy, hogy lehetőség szerint mindannyian nyertesnek érezzék magukat.

A mediáció során az érintett felek nem azt keresik, hogy ki a hibás. Nem bizonyítékokat gyűjtenek, hanem megoldásokat.

Ha Ön és a partnere ugyanúgy elkötelezett amellett, hogy egy semleges harmadik féllel üljenek le egyeztetni, aki a megegyezés érdekében irányítja a megbeszéléseket, és nem feltétlenül van szükségük jogi tanácsadásra, mert a hangsúlyt inkább a gyakorlati és emberi részletekre kell helyezni, a közvetítői eljárásban eljuthatnak a megállapodásig.  

  • mediáció családi ügyekben: leginkább a szülői felügyelet és kapcsolattartás kérdésében kialakult vitákban ajánlott 
  • nemzetközi elemet tartalmazó családi ügyekben, például ha a jogellenesen külföldre vitt gyermek ügyében visszahozatali eljárás indult, vagy indítható lenne ilyen ügy, de gyorsabb megoldást szeretnének, vagy különböző nemzetiségűek házasságából ill. együttéléséből származó viták esetén
  • elérhető a mediáció a munkavállaló és a munkáltató között felmerült bármilyen jogi vagy érdekvita esetén
  • a mediáció az üzleti életben is fontos szerepet kap: cégtársak közötti konfliktusok, partnercégek közötti viták, tartozások tárgyalásos úton történő rendezése esetén, ha a felek gyors és költséghatékony megoldást keresnek. 

Ügyvédre vagy mediátorra van szükség? 

Ha az érintettek közötti problémás viszonyrendszer kibogozása, az érzelmek letisztázása szükséges ahhoz, hogy előrelépés következhessen be az ügyben, akkor a mediáció hatékonyabb lehet, mint a jogi eljárás. Ha viszont gyermekekről vagy nagy értékű vagyonról kell dönteni, olyankor elengedhetetlen, hogy a felek jogi tájékoztatást is kapjanak. A mediátor nem adhat jogi tanácsot. Gyerekek sorsáról, nagy értékű vagyon megosztásáról rendelkezni nem tanácsos a jogi háttér ismerete nélkül. Olyankor inkább - közvetítői szemlélettel és együttműködő hozzáállással rendelkező - családjogászhoz érdemes fordulni, vagy mediátor mellett ügyvédnek is megbízást kell adni, aki kíséri a folyamatot és szerződésbe foglalja a felek megállapodását.  

A mediáció egy módszer, ami hozzásegítheti a feleket ahhoz, hogy meg tudjanak egyezni. Az eljárást a felek igényei és az eset egyedi körülményei alakítják. A közvetítő fő szerepe (ellentétben az ügyvédével) nem annyira az egyezség tartalmának kialakításában van, mint inkább abban, hogy mennyire tudja hozzásegíteni a feleket ahhoz, hogy a parttalan viták zsákutcája helyett a megoldások felé haladjanak. A cél, hogy a felek megtalálják a saját válaszaikat, saját hosszú távú megoldásaikat. 

Keressen bizalommal, ha mediátorra van szüksége >> 

 

Foglaljon időpontot konzultációra.

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, e-mailben, vagy Whatsapp-on.

IDŐPONTOT FOGLALOK